Sziasztok!
Csináltam az oldalnak egy új designt, aminek ezúttal Edie Sedgwick a "főszereplője", de oldalt a képeken feltűnik Lou Reed is (ja meg a fejlécen Andy Warhol). A külső a Velvet Underground Femme fatale című számához készült. Hogy tetszik? :)
Másrészt arra szeretnélek titeket kérni, hogyha olvastok, írjatok már csak akár egy sort a chatbe vagy kommentbe, hogy tudjam, van akiknek írok.:D Bár szívesen teszem ígyis-úgyis, de azért ha van közönsége az egésznek akkor érdemesebb. És ha van valami ötletetek, miről írjak, osszátok meg velem :)
Köszönömm:D
Dorililien

Tegnap említettem a bejegyzésemben hogy tervben van megnézni újra a Doors filmet, és ezt sikerült is megvalósítanom. És másodszori nézésre is pont olyan nagyszerű volt, mint elsőre, sőt még talán jobb is, mert már sokkal többet tudtam Jim Morrsion életéről, aztán örültem a fejemnek hogy „Igeeen, tényleg ez megtörtént vele” meg „Ez az a rész volt, amikor Jim és Pam, húú” és „Erről olvastam!!!”. A másik meg, hogy azóta hatalmas Doors fanná váltam, így szinte mindegyik zenét megismertem és duplán is örülhettem a fejemnek. Főleg, hogy a titkos kedvencemet, a Not to touch the Earth-öt is felfedeztem a filmben :D
Egyszerűen ez az alkotás minden apró részletig tökéletesen átadja Jim Morrison személyét, a zsenijét, a Lizzard King érzékeny költői mivoltát, és igen azt is, ahogyan belehalt a saját művészetébe. Egyes jelenetek egyszerűen annyira finom pontossággal és érzéssel vannak elkészítve, hogy arra szavakat sem találok.

Ezt a filmet néha nem is csak nézni és hallani kell, hanem érezni, ízlelni, magunkba szívni.

- Minden versemben ott a farkas. Egyet kivéve. A leggyönyörűbbet. Ott táncol tűzkörben, és vállat von a kihívásra.
- Gyönyörű.... Ez olyan szép. Kinek írtad?
- Csak neked.

Kimegyek a színpadra és üvöltök. Azt látják bennem, amit látni akarnak. Néhányan a Gyíkkirályt, bármi is az. Mások a fekete bőrdémont, bármi is az. De én úgy érzem érzékeny, és intelligens lény vagyok. Egy bohóc lelkével. Ami a kritikus pillanatokban rávesz, hogy mégis elszúrjam.
Hamis hős vagyok.

Úúú és annyira jó volt, hogy belevonták az egészbe Andy Warholt, Edie Sedgwicket, Nicot meg a Velvet Undergroundot. Legközelebb a Factory Girlt nézem meg :D

(Ezt nem egy értelmes és alapos filmkritikának szántam, csak egy kis ömlengésnek. :D)

Augusztus másodika van, ami azt jelenti, már csak alig egy hónap van hátra a sulikezdésig. Hurrá.
Ha arra gondolok, hogy idén már végzős leszek, egyszerűen nem akarom elhinni. Ez mégis mikor történt? Mármint az, hogy felnőttem. Alig egy fél éve voltam dauerolt hajú kilencedikes, aki nem mer tolakodni a büfénél. Most meg? Elballagok. Leérettségizek. Továbbtanulok!
Az egész tizenkettedikes hercehurcából én egyelőre csak a szalagavatót várom. Már tavaly évvégén kitaláltuk, hogy a Chicago című film zenéjére fogunk egy showtáncot előadni, ami egyszerűen csodááás és fantasztikus ötlet! Sokat gondolkoztam tizenegyedikben azon, én mit táncolnék szívesen, és sok minden megfordult a fejemben. A latin táncot egyből elvetettem, mert szerintem nem túl mutatós, az viszont már eléggé látványos, ha elrontjuk a lépéseket. A palotást az osztályfőnökünk erőltette az elején, de hát azért ezt ő sem gondolhatta komolyan. Én negyedikes meg ötödikes koromban palotásoztam, az bőven elég volt. Aztán persze a jó öreg keringő. Igen, a hangsúly az öregen van. Nagyon szépek a susogós hercegnős fehér báliruhák meg a hullámos tincsecskék vagy virágos kontyok, de a keringő egyszerűen már unalmas. És sajnos elég nehéz belőle bármi újat kihozni. Mindegy, valamelyik másik osztály az évfolyamból úgyis le fog rá csapni, hogy KERINGŐŐŐ, én nem bánom, hogy nem mi táncoljuk. :D Szóval kicsit bajban voltam azzal, hogy akkor most én tulajdonképpen mit is szeretnék. Megszületett a fejemben az elképzelés, hogy valami nagyon menő, nagyon jó zenére előadott valamit kéne csinálnunk a szalagavatón, ami egy kicsit érdekes is. És akkor a tánctanár kitalálta a Chicagot, nekem meg nagyon megtetszett az ötlet. :) Igazság szerint, már mindent el is képzeltem, hogy milyen lesz a ruhánk, a sminkem, a hajam, a cipőm… :D Bezsongtam az ötlettől, annyira húszas évek az egész, és annyira jól meg lehet csinálni az egészet, főleg ahogyan a tánctanárunk elmondta, füsttel, fényeffekttel, mindennel. Ha lesz időm megnézem a filmet is, hogy kicsit átvegyem az egésznek a hangulatát, de mára már beterveztem, hogy újra megnézem a Doors filmet, és ettől most senki nem tántoríthat el. :D
A tizenkettedik sokkal kevésbé kellemes velejárója az érettségi, amitől már most kezdhetek rettegni. Szerencsére kettőn már túlvagyok, angolból meg matekból előrehozottaztam, úgyhogy az érettségi hét keddi és csütörtöki napján már nem lesz gyomoridegem, de a többin… A magyartól annyira talán nem félek, elemezgeti meg összehasonlítani szeretek, bár ott a szövegértés lehet becsapós, de azért reménykedem, hogy azért az menni fog. A töri, na jó, attól szabályszerűen rettegek, mert emeltezni akarok belőle, és ha belenézek egy feladatsorba csak az jut eszembe hogy ÉNEZTNEMFOGOMTUDNIMEGCSINÁLNI, és mindig úgy érzem hogy mindent amit eddig megtanultam, elfelejtettem. Szóbeliről szó se essék, tulajdonképpen bármit húzhatok és bármit kérdezhetnek. Második világháborúúút akarok. A némettel, ami az ötödik tantárgyam, ősszel fogok megküzedni, és remélem, menni fog.
Szóval most így látom a helyzetet és nagyon nem várom a sulit. Ti hogy vagytok vele?

Elhoztam a sorozat harmadik részét. Elárulom, még csak ezután következik a két legnagyobb kedvencem…

Gondolom a bejegyzéseimből és a bemutatkozásomból is észrevettétek már azt, hogy számomra nagyon-nagyon fontosak a zenék. Minden egyik kis eseményhez, élményhez, érzéshez kapcsolok valami zenét, és itthon a szobámban, gépezés vagy tanulás közben, esetleg útban valamerre a kocsiban vagy akár gyalog, mindig szól valami a fülembe. Éppen ezért az az első dolgom, ha felnyitom a laptopom tetejét és nekikezdek bárminek, hogy benyomok youtube-ról egy dalt (most éppen a Doors Peace Frog-ja szól).

Az is feltűnhetett, hogy inkább a régebbi zenéket részesítem előnyben, és olyan bandák dalait hallgatom szívesen, amik minimum húsz, de inkább negyven éve feloszlottak. :D Jobban tudom értékelni a régi „igazi” zenei hangzást meg a művészetet, és azt, ha egy dalnak értelme van, nem csak beleénekelgetik a világba, hogy „i love you baby, i miss you so much, i love you ont he dancefloor és említettem már hogy i miss you so much?”…

Ezért gondolhatjátok, hogy a mai populáris zenét nem igazán kedvelem. A legtöbb népszerű előadóból kiirtották az egyediség legapróbb szikráját is, és az ő unalmas tuc-tuc tömegslágereiket nyomják le a torkunkon a zenecsatornák meg a rádiók. Ha már rossz zenéről beszélünk, a legtöbb ember mindig Justin Biebert hozza föl mintapéldának, amit én egyébként nem egészen értek. Oké, amit Bieber művel tényleg nem nevezhető művészetnek és rettenetesen olcsó és semmilyen, de nem rosszabb, mint a mai átlagzene. Tulajdonképpen a srác csak követi a mai divatot és a dalai is pont ezt tükrözik: 2013 átlagzenéjét. Nem jobb vagy rosszabb Justin Bieber a népszerű nagyátlagnál, csak divat valamiért őt gyűlölni. És az a vicces, hogy sok olyan ember is azt mondja magáról, hogy ki nem állhatja Biebert, aki egyébként pont az ilyen stílusú zenéket szereti hallgatni, csak olyan előadóktól, akiket nem kapott a hátára annyira az utálat-hullám. Természetesen ez csak az én véleményem, és az én ízlésem, attól még valaki szeretheti ezeket a zenéket, amik ma annyira népszerűek.

Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az évtizedünk igényes zenére képtelen előadókat szült. Sőt, épp ellenkezőleg! Rengeteg olyan énekest szeretek, akik manapság is aktívak, csak ők éppen nem tartoznak a legnépszerűbbek közé, és nem folynak a csapból is a dalaik. Jason Mraz például egy fantasztikus zenész, vagy az Oasis feloszlása után új zenekart alapított Noel Gallagher és az ő High Flying Birdjei. Ha pedig már együttesekről van szó, meg kell említenem a One Republicot is, akiknek egyedi és érdekes a zenéjük vagy a Parov Stelar Band-et, amiről már száz szó esett. És van két nő is, Marina Diamandis és Lana del Rey, akik ugyan valami régebbi dolgot képviselnek, és a stílusuk is olyan negyvenes-évek szerű (főleg Lanáé), azért 2013-ban alkotnak, és mindketten csodásak. Ezzel csak azt szeretném mondani, ma is vannak nagyon tehetséges emberek, akik jó zenéket írnak, csak nem feltétlenül a legnépszerűbbek közt találjuk őket.

Tehát fogalmazhatnék úgy is, nekem nem 2013-mal van bajom, és a mai zenékkel, hanem leginkább a populáris dalok és előadók azok, amik nem igazán jönnek be. Ha már a régi zenékről írtam az elején, azok az előadók, együttesek, akiket mondjuk a hatvanas, hetvenes évekből szeretek, sem feltétlenül voltak népszerűek saját idejükben. Például a Velvet Underground egy tipikusan alternatív zenekar volt, akiket nem ismert a nagyközönség, csak egy kisebb csoport. A Doors ugyan népszerű volt bizonyos körökben, még sem vált igazán mindenki által elfogadott, közkedvelt zenekarrá, mert Jim Morrisonon keresztül megmaradt egy elvont, pszichedelikus, különös bandának, a költői dalszövegekkel együtt, amiket nem kevésszer cenzúrázni is kellett, mielőtt lemezre vették volna őket. Ha pedig a hippi kultusz együtteseire gondolunk, azok sem voltak igazán népszerűek széles körben, csak azok kedvelték őket, akik a hippi életérzéssel is szimpatizáltak. Nincs tehát nekem lesújtó véleményem a mai zenékről, egyszerűen csak a populáris vonal nem tetszik. Igazából, nagyon ritkán azok között is találok olyanokat, amiket elhallgatok, vagy inkább csak szívesen sportolok, bulizok rájuk, de hogy leüljek és csak úgy hallgassam őket…

Végül annyit szeretnék még hozzáfűzni az egészhez, hogy van egy olyan alapelvem, hogy „Mindenki azt hallgat, amit akar”. Tehát ha valakinek a ma népszerű pop, R’n’B, elektoromos-dubstepes dalok jönnek be, vagy akár az ukrán rapszámok, akkor nyugodtan! Ettől még senki nem lesz jobb vagy rosszabb ember, hiszen az ízlés annyira személyes dolog. Lehet, hogy nem értem meg azt, hogy valaki miért kedveli ezt vagy azt a zenét, mert nekem annyira távol áll a stílusomtól, vagy számomra teljességgel elviselhetetlen egy bizonyos dal, de mindenkinek szíve joga azt hallgatni, amit szeretne. A lényeg az, hogy számotokra kedves legyen a zene amit hallgattok, és szeressétek azt teljes szívből.