2013.07.31. 16:38, Dorililien
Gondolom a bejegyzéseimből és a bemutatkozásomból is észrevettétek már azt, hogy számomra nagyon-nagyon fontosak a zenék. Minden egyik kis eseményhez, élményhez, érzéshez kapcsolok valami zenét, és itthon a szobámban, gépezés vagy tanulás közben, esetleg útban valamerre a kocsiban vagy akár gyalog, mindig szól valami a fülembe. Éppen ezért az az első dolgom, ha felnyitom a laptopom tetejét és nekikezdek bárminek, hogy benyomok youtube-ról egy dalt (most éppen a Doors Peace Frog-ja szól).
Az is feltűnhetett, hogy inkább a régebbi zenéket részesítem előnyben, és olyan bandák dalait hallgatom szívesen, amik minimum húsz, de inkább negyven éve feloszlottak. :D Jobban tudom értékelni a régi „igazi” zenei hangzást meg a művészetet, és azt, ha egy dalnak értelme van, nem csak beleénekelgetik a világba, hogy „i love you baby, i miss you so much, i love you ont he dancefloor és említettem már hogy i miss you so much?”…
Ezért gondolhatjátok, hogy a mai populáris zenét nem igazán kedvelem. A legtöbb népszerű előadóból kiirtották az egyediség legapróbb szikráját is, és az ő unalmas tuc-tuc tömegslágereiket nyomják le a torkunkon a zenecsatornák meg a rádiók. Ha már rossz zenéről beszélünk, a legtöbb ember mindig Justin Biebert hozza föl mintapéldának, amit én egyébként nem egészen értek. Oké, amit Bieber művel tényleg nem nevezhető művészetnek és rettenetesen olcsó és semmilyen, de nem rosszabb, mint a mai átlagzene. Tulajdonképpen a srác csak követi a mai divatot és a dalai is pont ezt tükrözik: 2013 átlagzenéjét. Nem jobb vagy rosszabb Justin Bieber a népszerű nagyátlagnál, csak divat valamiért őt gyűlölni. És az a vicces, hogy sok olyan ember is azt mondja magáról, hogy ki nem állhatja Biebert, aki egyébként pont az ilyen stílusú zenéket szereti hallgatni, csak olyan előadóktól, akiket nem kapott a hátára annyira az utálat-hullám. Természetesen ez csak az én véleményem, és az én ízlésem, attól még valaki szeretheti ezeket a zenéket, amik ma annyira népszerűek.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az évtizedünk igényes zenére képtelen előadókat szült. Sőt, épp ellenkezőleg! Rengeteg olyan énekest szeretek, akik manapság is aktívak, csak ők éppen nem tartoznak a legnépszerűbbek közé, és nem folynak a csapból is a dalaik. Jason Mraz például egy fantasztikus zenész, vagy az Oasis feloszlása után új zenekart alapított Noel Gallagher és az ő High Flying Birdjei. Ha pedig már együttesekről van szó, meg kell említenem a One Republicot is, akiknek egyedi és érdekes a zenéjük vagy a Parov Stelar Band-et, amiről már száz szó esett. És van két nő is, Marina Diamandis és Lana del Rey, akik ugyan valami régebbi dolgot képviselnek, és a stílusuk is olyan negyvenes-évek szerű (főleg Lanáé), azért 2013-ban alkotnak, és mindketten csodásak. Ezzel csak azt szeretném mondani, ma is vannak nagyon tehetséges emberek, akik jó zenéket írnak, csak nem feltétlenül a legnépszerűbbek közt találjuk őket.
Tehát fogalmazhatnék úgy is, nekem nem 2013-mal van bajom, és a mai zenékkel, hanem leginkább a populáris dalok és előadók azok, amik nem igazán jönnek be. Ha már a régi zenékről írtam az elején, azok az előadók, együttesek, akiket mondjuk a hatvanas, hetvenes évekből szeretek, sem feltétlenül voltak népszerűek saját idejükben. Például a Velvet Underground egy tipikusan alternatív zenekar volt, akiket nem ismert a nagyközönség, csak egy kisebb csoport. A Doors ugyan népszerű volt bizonyos körökben, még sem vált igazán mindenki által elfogadott, közkedvelt zenekarrá, mert Jim Morrisonon keresztül megmaradt egy elvont, pszichedelikus, különös bandának, a költői dalszövegekkel együtt, amiket nem kevésszer cenzúrázni is kellett, mielőtt lemezre vették volna őket. Ha pedig a hippi kultusz együtteseire gondolunk, azok sem voltak igazán népszerűek széles körben, csak azok kedvelték őket, akik a hippi életérzéssel is szimpatizáltak. Nincs tehát nekem lesújtó véleményem a mai zenékről, egyszerűen csak a populáris vonal nem tetszik. Igazából, nagyon ritkán azok között is találok olyanokat, amiket elhallgatok, vagy inkább csak szívesen sportolok, bulizok rájuk, de hogy leüljek és csak úgy hallgassam őket…
Végül annyit szeretnék még hozzáfűzni az egészhez, hogy van egy olyan alapelvem, hogy „Mindenki azt hallgat, amit akar”. Tehát ha valakinek a ma népszerű pop, R’n’B, elektoromos-dubstepes dalok jönnek be, vagy akár az ukrán rapszámok, akkor nyugodtan! Ettől még senki nem lesz jobb vagy rosszabb ember, hiszen az ízlés annyira személyes dolog. Lehet, hogy nem értem meg azt, hogy valaki miért kedveli ezt vagy azt a zenét, mert nekem annyira távol áll a stílusomtól, vagy számomra teljességgel elviselhetetlen egy bizonyos dal, de mindenkinek szíve joga azt hallgatni, amit szeretne. A lényeg az, hogy számotokra kedves legyen a zene amit hallgattok, és szeressétek azt teljes szívből.