Tegnap említettem a bejegyzésemben hogy tervben van megnézni újra a Doors filmet, és ezt sikerült is megvalósítanom. És másodszori nézésre is pont olyan nagyszerű volt, mint elsőre, sőt még talán jobb is, mert már sokkal többet tudtam Jim Morrsion életéről, aztán örültem a fejemnek hogy „Igeeen, tényleg ez megtörtént vele” meg „Ez az a rész volt, amikor Jim és Pam, húú” és „Erről olvastam!!!”. A másik meg, hogy azóta hatalmas Doors fanná váltam, így szinte mindegyik zenét megismertem és duplán is örülhettem a fejemnek. Főleg, hogy a titkos kedvencemet, a Not to touch the Earth-öt is felfedeztem a filmben :D
Egyszerűen ez az alkotás minden apró részletig tökéletesen átadja Jim Morrison személyét, a zsenijét, a Lizzard King érzékeny költői mivoltát, és igen azt is, ahogyan belehalt a saját művészetébe. Egyes jelenetek egyszerűen annyira finom pontossággal és érzéssel vannak elkészítve, hogy arra szavakat sem találok.

Ezt a filmet néha nem is csak nézni és hallani kell, hanem érezni, ízlelni, magunkba szívni.

- Minden versemben ott a farkas. Egyet kivéve. A leggyönyörűbbet. Ott táncol tűzkörben, és vállat von a kihívásra.
- Gyönyörű.... Ez olyan szép. Kinek írtad?
- Csak neked.

Kimegyek a színpadra és üvöltök. Azt látják bennem, amit látni akarnak. Néhányan a Gyíkkirályt, bármi is az. Mások a fekete bőrdémont, bármi is az. De én úgy érzem érzékeny, és intelligens lény vagyok. Egy bohóc lelkével. Ami a kritikus pillanatokban rávesz, hogy mégis elszúrjam.
Hamis hős vagyok.

Úúú és annyira jó volt, hogy belevonták az egészbe Andy Warholt, Edie Sedgwicket, Nicot meg a Velvet Undergroundot. Legközelebb a Factory Girlt nézem meg :D

(Ezt nem egy értelmes és alapos filmkritikának szántam, csak egy kis ömlengésnek. :D)

Augusztus másodika van, ami azt jelenti, már csak alig egy hónap van hátra a sulikezdésig. Hurrá.
Ha arra gondolok, hogy idén már végzős leszek, egyszerűen nem akarom elhinni. Ez mégis mikor történt? Mármint az, hogy felnőttem. Alig egy fél éve voltam dauerolt hajú kilencedikes, aki nem mer tolakodni a büfénél. Most meg? Elballagok. Leérettségizek. Továbbtanulok!
Az egész tizenkettedikes hercehurcából én egyelőre csak a szalagavatót várom. Már tavaly évvégén kitaláltuk, hogy a Chicago című film zenéjére fogunk egy showtáncot előadni, ami egyszerűen csodááás és fantasztikus ötlet! Sokat gondolkoztam tizenegyedikben azon, én mit táncolnék szívesen, és sok minden megfordult a fejemben. A latin táncot egyből elvetettem, mert szerintem nem túl mutatós, az viszont már eléggé látványos, ha elrontjuk a lépéseket. A palotást az osztályfőnökünk erőltette az elején, de hát azért ezt ő sem gondolhatta komolyan. Én negyedikes meg ötödikes koromban palotásoztam, az bőven elég volt. Aztán persze a jó öreg keringő. Igen, a hangsúly az öregen van. Nagyon szépek a susogós hercegnős fehér báliruhák meg a hullámos tincsecskék vagy virágos kontyok, de a keringő egyszerűen már unalmas. És sajnos elég nehéz belőle bármi újat kihozni. Mindegy, valamelyik másik osztály az évfolyamból úgyis le fog rá csapni, hogy KERINGŐŐŐ, én nem bánom, hogy nem mi táncoljuk. :D Szóval kicsit bajban voltam azzal, hogy akkor most én tulajdonképpen mit is szeretnék. Megszületett a fejemben az elképzelés, hogy valami nagyon menő, nagyon jó zenére előadott valamit kéne csinálnunk a szalagavatón, ami egy kicsit érdekes is. És akkor a tánctanár kitalálta a Chicagot, nekem meg nagyon megtetszett az ötlet. :) Igazság szerint, már mindent el is képzeltem, hogy milyen lesz a ruhánk, a sminkem, a hajam, a cipőm… :D Bezsongtam az ötlettől, annyira húszas évek az egész, és annyira jól meg lehet csinálni az egészet, főleg ahogyan a tánctanárunk elmondta, füsttel, fényeffekttel, mindennel. Ha lesz időm megnézem a filmet is, hogy kicsit átvegyem az egésznek a hangulatát, de mára már beterveztem, hogy újra megnézem a Doors filmet, és ettől most senki nem tántoríthat el. :D
A tizenkettedik sokkal kevésbé kellemes velejárója az érettségi, amitől már most kezdhetek rettegni. Szerencsére kettőn már túlvagyok, angolból meg matekból előrehozottaztam, úgyhogy az érettségi hét keddi és csütörtöki napján már nem lesz gyomoridegem, de a többin… A magyartól annyira talán nem félek, elemezgeti meg összehasonlítani szeretek, bár ott a szövegértés lehet becsapós, de azért reménykedem, hogy azért az menni fog. A töri, na jó, attól szabályszerűen rettegek, mert emeltezni akarok belőle, és ha belenézek egy feladatsorba csak az jut eszembe hogy ÉNEZTNEMFOGOMTUDNIMEGCSINÁLNI, és mindig úgy érzem hogy mindent amit eddig megtanultam, elfelejtettem. Szóbeliről szó se essék, tulajdonképpen bármit húzhatok és bármit kérdezhetnek. Második világháborúúút akarok. A némettel, ami az ötödik tantárgyam, ősszel fogok megküzedni, és remélem, menni fog.
Szóval most így látom a helyzetet és nagyon nem várom a sulit. Ti hogy vagytok vele?

Elhoztam a sorozat harmadik részét. Elárulom, még csak ezután következik a két legnagyobb kedvencem…