Körülbelül egy héttel ezelőtt megnéztem unokatesómmal a Viharsziget című filmet első alkalommal és nagyon nagy benyomást tett rám a film, szóval gondoltam, mindenképpen írok róla. Megpróbálom spoilermentesen, és tökéletesen szubjektíven. :D
A szereplők. Szóval, lépjünk túl azon, hogy Leonardo Dicaprio mennyire, de mennyire… és akkor még meg is kapta maga mellé Mark Ruffalot. Őt a Hirtelen 30 című filmben láttam először, és már akkor nagyon szimpatikussá vált. Ha pedig már ott tartunk, hogy ki hogy néz ki külsőleg (és miért ne tartanánk ott), azért mellette sem lehet elmenni szó nélkül. Szóval ezzel a film számomra már jól indult, de lépjünk át a véleményezésem egy kicsivel komolyabb részére.
Szóval, már az alapötlet zseniális volt: egy elmegyógyintézet egy titokzatos és borús szigeten, valamikor az ötvenes években, egy elkötelezett orvos, aki magához vette a súlyos elmebeteg bűnözőket és gyilkosokat, hogy az akkori látásmóddal szembekerülve gyógyuláshoz segítse őket, és Rachel Solando titokzatos eltűnése a szigeten, amelyről képtelenség egyedül élve kijutni. A két rendőrkapitányt Chuck Aulet (a csodás Mark Ruffalo) és Teddy Danielst (a még csodásabb Leonardo Dicaprio) ennek az esetnek a kinyomozására hívják a szigetre. A két nyomozó teljes erővel beleveti magát a különös eset megfejtésére, miközben Teddy egyre furcsábbnak találja a szigetet, rémálmok kínozzák, és egyre többet gondol meggyilkolt feleségére. A férfi célja megfejteni a Viharsziget titkát és megküzdeni saját magával…

Azt hiszem, ha tényleg spoilermentes ajánlót szeretnék írni, itt meg kell állnom. A film minden részletében borzasztó jól összerakott, és nagyon jól kivitelezett. Teddy rémálmai vagy a kezdetben érthetetlen jelenetek mind értelmet nyertek a végén, még akkor is, ha útközben helyenként már én sem tudtam mi lehet a realitás. Bár a teljes igazság a végén sem derült ki, kaptunk egy nagy nyitott kérdést, amin jól el lehetett utána gondolkozni. Akkor mégis egy kis SPOILER, azoknak, akik látták:

szerintem Teddy tényleg csak hallucinált magának egy világot, ami érthető is volt azok után, ami történt vele. És az utolsó mondat is, amit Chuckkal váltott, erről árulkodott, és akkor most csalok egy kicsit imdb-ről:
Teddy Daniels: You know, this place makes me wonder.
Chuck Aule: Yeah, what's that, boss?
Teddy Daniels: Which would be worse - to live as a monster, or to die as a good man?
Teddy agya itt már tiszta volt, de nem akart szörnyként élni, azzal a tudattal, hogy megölte a feleségét, hanem inkább meghalt „jó emberként”, hagyta hogy azt higgyék róla, még mindig hallucinál.

SPOILER VÉGE

Szóval, a filmhez annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nagyon érdekes, elgondolkodtató és mindenképpen 10/10-es, nézzétek meg!
Miután megnéztem a filmet, kíváncsivá tett, hogy pontosan mi is az a lobotómia, amiről annyit beszéltek az ápolók, orvosok az elmegyógyintézetben. Utánanéztem a neten, és hát nagyon ledöbbentem a dolgon. Tudom én, hogy régen az elmebetegekkel nem bántak éppen kesztyűs kézzel, nem is volt túl fejlett a tudományág, és ha meg is próbálkoztak valamilyen kezelés kifejlesztésével, ilyenekre jutottak, mint a lobotómia.
Nagyjából úgy kell elképzelni ezt a „gyógymódszert”, hogy egy jégcsákányhoz hasonló eszközzel benyúlnak az ember szemgödrébe, majd egy kalapács segítségével átütnek a csontrétegen. Így pusztítják el a homloklebeny megfelelő részét. Ezáltal a páciens szellemileg teljesen leépül. Ezt az eljárást nevezhetjük az antidepresszánsok és nyugtatók elődjének is, de egyszerűen már elolvasva is elképzelhetetlenül durva és borzasztóan undorító dolog, ezt tenni bárkivel.
Ezt csak érdekességképp írtam le, mivel engem nagyon kiakasztott a dolog. A filmet pedig, ha még nem említettem, nézzétek meg! :D

Sziasztok!
Nem tudom kinek tűnt fel, kinek nem, a hétvégén nem írtam, aminek az volt az oka, hogy kint voltam a Hungaroringen a Magyar Nagydíjon. Csütörtökön a boxutcalátogatáson és autogramosztáson, pénteken két szabadedzésen, szombaton egy szabadedzésen és az időmérőn, vasárnap pedig a futamon vettem részt  és rettentően zseniálisan fantasztikus volt ez a hosszú hétvége. Én ugye hatalmas Forma-1-rajongó vagyok, így nem meglepő, hogy ennyire élveztem az egészet. A mai nap pedig, hát ez a futam, egyszerűen borzasztó jó volt, a négy év alatt, amióta járok Magyar Nagydíjra ez volt a legizgalmasabb, az egészet állva néztem végig a negyvenegy fokban és dudáltam, tapsoltam, lengettem a brazil zászlót, szóval most csak azt nem értem, hogy a fenébe nem kaptam én napszúrást :D Bár az igaz, hogy utána együltő helyemben lehúztam fél liter ice-teát és közben is megittam vagy két liter vizet. :D De csodás volt, ha tehetitek és szeretitek a Forma-1-et mindenképp látogassatok ki legalább egyszer a ringre, mert olyan élményeket szereztek majd ott, amiket TV-n keresztül lehetetlen. :)
Hosszabb élménybeszámolót szeretnék majd írni, nem tudom még mikor lesz rá időm. Addig is, mivel már negyedik éve koptatom a Hungaroring aszfaltját, illetve domboldalait csütörtöktől vasárnapig, sikerült tapasztalatokat szereznem a Magyar Nagydíjon várható eseményekről és törvényszerűségekről. Csináltam egy kis listát ezekről a dolgokról, amit bővebben olvashattok. :)

Megírtam a kis bejegyzés-sorozatnak (igen, ami - azóta még egyszer átgondoltam - tényleg öt részes lesz) a második részét. Bővebben olvashatjátok :), remélem tetszeni fog.

Fontos rólam tudni, hogy nagyon szeretem, ha valaminek sajátos hangulata van. Gondolok itt zenékre, filmekre, könyvekre, eseményekre, emlékekre, bármire, amik egy bizonyos megfoghatatlan érzést tudnak belőlem kiváltani, amit nem lehet körülírni, esetleg csak képek villannak föl az agyamban, hogy az egészet körvonalazzák.
A különböző történelmi korszakoknak is megvan a maga hangulata, és természetesen vannak közöttük kedvenceim is. Most persze nem arra gondolok, hogy mondjuk szerettem 1848-at mer’ Kossuth Lajos jó arc volt (különben meg nem is, itt hagyott bennünket és kiment a francba emigrálni, miközben mások vitték el a balhét… Jó ez egy törifaktos beidegződés volt, lesz még ilyen :D). Sokkal inkább olyan évtizedekre, amiknek mind-mind megvoltak a jellemző divatjai, zenéi, eszméi, épületei, amik egybegyúrva megadták az adott korszaknak a hangulatát. Ebben a bejegyzésben és majd a következőben azokat az évtizedeket szeretném majd bemutatni, jellemezni, amiket a legjobban szeretek.

Sziasztok!
Nos, mint az látható, ez az első bejegyzésem ezen az oldalon. Még sohasem írtam blogot, mármint ilyen rendes, személyes, "hagyományos" blogot, ahol megosztom a véleményemet az emberekkel meg ilyesmi. Mert ezt szeretném majd itt csinálni. Olyan témákról írni, amiket érdekesnek tartok, zeneajánlózni, könyvajánlózni. Nem kritizálni, mert én inkább azokról a dolgokról írok (ömlengek) amiket szeretek, mint azokról, amiket ki nem állhatok. Minek gépeljek például egy rossz könyvről vagy filmről? Még külön energiát fordítsak valami olyasmi véleményezésére ami egyébként szörnyű? Na, mindegy, igazából nem tudom miért fejtegetem azt, hogy miről nem fogok írni. Mert sok ilyen dolog lesz még. Például a Kelet-Indiában élő horvát kisebbség nyelvjárásairól nem fogok sok szót ejteni, vagy a kétlaki növények beporzásáról, és arra sem látok sok esélyt, hogy a közeljövőben top 10-es listát készítenék a kedvenc karburátor-márkáimból. De hát még ki tudja, mit hoz a jövő!
Na, szóval visszatérve a blogra. :D Az alkalmankénti írogatások meg szösszenetek mellett a novelláimat is megtalálhatjátok az oldalon. Egyelőre még csak kettőt töltöttem fel, az egyik az Elveszve Amszterdamban, a másik a Libella swing című írásom. Olvassátok el, ha van kedvetek hozzá, és várom a véleményeteket is szívesen.
Őszintén, nem tudom mit írhatnék még ide bemutakozásképpen. Bal oldalt, illetve a bővebbenre kattintva megtudhattok rólam haszontalan és még haszontalanabb információkat, amennyiben érdekelne titeket, miket szeretek. :) A blogolást tervezem hamarosan elkezdeni, témaötleteket szívesen fogadok, ha leírjátok chatben vagy vendégkönyvben, vagy bárhol. Bizonyos keretek között (gondoljunk csak a kelet-indiai dologra) megpróbálok mindenféléről írni, amit kértek/ajánlotok.
A designt illetően szeretnék annyit hozzáfűzni, hogy Pamela Courson, és hogy Jim Morrison, és hogy nagyon szeretem mindkettejüket. Egyébként egy éve nem volt közöm a Photoshophoz és ez az első próbálkozásom azóta! :D
Remélem szívesen olvastok majd, és ööö képtelen vagyok értelmes mondattal lezárni ezt a bejegyzést.
Dorililien

És a végére szeretném berakni azt a zenét, amihez a design készült.