Hajnal h�rom

Csak �llok a szoba k�zep�n, csendes ny�r�ji f�lhom�lyban, �s n�zem, ahogyan az ablak�vegr�l visszat�kr�z�d� arcom beleveszik Budapest f�nyeibe.
 Egyre a kezemben tartott r�zsasz�n pap�rra pillantok. V�kony, halov�ny kis cetli ez, a meleg, p�r�s leveg� n�hol m�r meghajl�totta a sz�l�t. Megborzongok, ahogy v�gigh�zom rajta a kezem.
Nem tudom, f�lnem kellene-e. Esetleg �r�ln�m. Vagy elfelejtenem az eg�szet.

F�l tizenegykor �rkeztem haza. Neh�z napom volt a munkahelyemen, �s t�l�r�ztam is, j�csk�n. Lilja, a norv�g l�ny, aki a tand�j�rt dolgozott n�lunk, hazak�lt�z�tt, mert kir�gt�k az egyetemr�l. Ketten maradtunk a b�rban Anettel, �s meg kellett oldanunk magunk k�z�tt a beoszt�st. A megold�s legt�bbsz�r persze abb�l �ll, hogy �n f�l �jszaka �s nappal bent vagyok h�tf�t�l cs�t�rt�kig, � meg n�ha ben�z �s kivisz k�t italt, azt�n els� �ton otthagy engem valami „s�rg�s” indokra hivatkozva.
A nagyanyja k�t h�ten bel�l h�romszor halt meg.
A lak�sba bel�pve ledobtam a t�sk�mat, majd beraktam a mikr�ba egy m�lyh�t�tt pizz�t. �nt�ttem hozz� egy poh�r tejet, �s led�ltem a TV el�. F�radtan, val�di �rdekl�d�s n�lk�l kapcsolgattam a csatorn�k k�z�tt, v�g�l egy enyh�n B kateg�ri�s romantikus v�gj�t�k mellett d�nt�ttem. Arra a t�z-tizen�t percre, am�g n�zem, b�rmi megfelel.
Elfogyasztottam a k�s�i vacsor�mat, nyugtatgatva a lelkemet azzal, hogy t�l elfoglalt �s f�radt vagyok ahhoz, hogy a kal�ri�kkal t�r�djek. Elpakoltam, elmosogattam, azt�n lezuhanyoztam. Friss�t�en hatottak r�m a h�v�s v�zcseppek a lak�sban d�l� ny�ri forr�s�g ut�n, amit az egyetlen �rva ventil�tor a nappalim k�zep�n nem tudott legy�zni. A zuhanyf�lk�b�l kil�pve magamra tekertem egy sz�rke t�r�lk�z�t, v�gigh�ztam p�rszor a f�s�t a nedves hajamon �s beleb�jtam a h�l�ingembe.
�ts�t�ltam a szob�mba, �s becsuktam az ablakot, elhalk�tva az utc�n zakatol� villamosok �s s�t�lgat�, t�lvid�m emberek �l�nk zaj�t. A Duna-part mindig tele van turist�kkal: fiatalok �s nyugd�jasok egyar�nt vonz�nak tal�lj�k a budapesti �jszaka legcsillog�bb k�rny�k�t egy kis sz�rakoz�sra. Megsz�llnak a Four Seasonsben vagy az Intercontinentalban, az est�iket pedig m�regdr�ga b�rokban �s k�v�z�kban t�ltik, esetleg v�zre sz�llnak �s v�gigringat�znak egy romantikus vacsor�t valamelyik luxushaj�n.
Tal�n �rthetetlen, mit keresek �n itt. A r�gi polg�ri lak�st, amiben �lek, a nagyap�mt�l, vagyis ink�bb az � sz�leit�l �r�k�ltem. A d�dnagymam�m a pesti vil�gi �let k�z�ppontja volt, valamikor az 1920-as �vekben - gazdag �s h�res csal�di h�tt�rrel ez nem is volt neki neh�z. Csod�latos �letet �lt. Eg�sz nap m�st sem csin�lt csak k�v�z�kban �lt, fodr�szhoz j�rt, a bar�tn�ivel csacsogott �s utazgatott. Azt�n kics�pte mag�t, �s eg�sz �jjel a legdr�g�bb helyeken sz�rakozott, mintha egy Audrey Hepburn filmben lenne.
Mindig is irigyeltem azt a vil�got, amelyben � l�tezett, �s amelynek �n soha nem v�lhattam a r�szes�v�. Nem ismertem a luxust, a pesti �jszakai �letet �s fels� t�zezret. N�ha elt�n�d�m rajta, mi lenne, ha olyan lehetn�k, mint amilyen � volt. Tudom, hogy boldogabb lenne az �letem.
Hiszen �n l�tsz�lag t�volabb sem �llhatn�k a f�ny�z� pesti �lett�l, ett�l a Duna parti csillog�, zajos mindens�gt�l. M�gis szeretem, minden apr� f�nypontj�t, macskak�ves utc�j�t. Tal�n bennem is ott van a sz�vem m�ly�n a feh�r polg�ri lak�s vil�gi �rzelm�nek �r�ks�ge. Valami, eg�szen m�ly darab a d�dnagymam�mb�l.

�gy telnek a mindennapjaim. N�ha �gy �rzem, megfojt az egyhang�s�g, n�ha meg belet�r�d�m a sorsomba, amit �n szabtam saj�t magamnak. Soha nem mertem v�ltoztatni, f�ltem, hogy azzal a biztos talajt r�ngatn�m ki a talpam al�l. Ami lehet, hogy unalmas, de legal�bb l�tezik.

�jra a kezembe veszem a pap�rt, megvizsg�lom el�lr�l-h�tulr�l, de tov�bbra sem ismer�s egyik r�szlete sem. Reggel m�g nem volt ott, sem d�lut�n. Csakis este ker�lhetett oda. Egyetlen hervatag r�zsasz�n pap�r, rajta k�t sz�: Hajnal h�rom.

Racion�lis magyar�zat ut�n kutatok az agyamban. Bef�jta a sz�l az ablakon. Igaz�b�l �n �rtam, csak elfelejtettem. De �n nem �gy �rok. M�gcsak r�zsasz�n f�zetlapom sincs. �s nincs olyan tombol� hurrik�n, amelyik felf�jta volna az �t�dik emeletre ezt az �zenetet. �zenet ez egy�ltal�n? Ha az, bizony�ra t�ves. B�r nincsen rajta n�v, sem c�mzett, sem c�mz�. Kicsit k�l�n�s a k�z�r�s. Magasba t�r, m�gsem igaz�n hegyes, balra d�l, �s mindk�t sz�v�gre cirkalmas d�sz�t�s van h�zva. Soha nem l�ttam m�g ezeket a bet�ket. M�gcsak nem is ismer�sek. Tal�n r�m ragadt valahol az utc�n �s nem vettem �szre? Azt�n leesett az �r�asztalomra? Csakis ez t�rt�nhetett.
Hajnal h�rom: egy napszak, egy id�pont. Tal�n csak ennyit is jelent. K�t sz�, tizenegy bet�.
Tal�n kidobom a kuk�ba, �s elfelejtem az eg�szet.

V�g�l m�gis az �r�asztalomon marad a pap�r. Eloltom a villanyt, beb�jok az �gyba, magamra h�zom a takar�t. T�z perc m�lva m�r alszom.

Tal�n percekkel, tal�n �r�kkal k�s�bb kinyitom a szemem, �s �vatosan megd�rzs�l�m. Csak fekszem a h�tamon, tekintetem elmer�l a szoba s�t�tj�ben.
Nem n�zek r� az �r�ra, m�gis tudom, mennyi az id�.

Megpr�b�lok visszaaludni, de nem megy. Indokolatlanul �ber vagyok. Becsukom a szemem �s ellaz�tom a testem: valami nyugtat�ra gondolok, egy z�ld tiszt�s, vir�goskert, pillang�k, sziv�rv�ny… egy r�zsasz�n pap�r... D�h�s vagyok magamra. Nem hihetsz benne! Nem foglalkozhatsz ezzel az ostoba, ideges�t�, f�l�sleges t�ved�ssel!
Egy r�szem persze, amelyet nem tud elnyomni a j�zan eszem, remeg. L�ttam �n ahhoz el�g krimit �s thrillert, hogy okom legyen r�. Az ilyen �zenetek legt�bbsz�r f�lelmetes k�vetkezm�nyeket hordoznak: trag�dia, hal�l, valami term�szetfelettien fenyeget� esem�ny. Akaratlanul is bele�lem magam az egyik r�miszt� fant�ziak�pembe, amelynek hat�s�ra a sz�vem elkezd �r�lten verni. Hirtelen t�l melegnek �rzem a ny�ri takar�mat, inger�ltt� �s t�relmetlenn� v�lok, f�lpercenk�nt indulatosan �tverg�d�m a m�sik oldalamra, magamat egyszerre f�ltve a vesz�lyt�l, �s �tkozva az idi�ta gondolatok miatt.
Csak percekkel k�s�bb d�bbenek r�, hogy az ok, ami�rt nem tudok aludni, k�zel sem a f�lelem vagy a d�h, hanem valami, eg�szen m�s, egy �rz�s, ami mindezek felett �ll: a k�v�ncsis�g.
Ler�gom magamr�l a takar�t, felkapcsolom az �jjeli l�mp�mat �s az �r�asztalomhoz l�pek. A cetli ugyanott fekszik, ahol lefekv�s el�tt hagytam, a k�nyveimt�l jobbra, a p�nzt�rc�m tetej�n. �jra a kezembe veszem, hogy ezer�t�dsz�rre is elolvassam. Nem tudom, sokkal ink�bb �rzem, hogy az �zenete sokkal t�bb k�t sietve odafirkantott sz� tartalm�n�l. Hajnal h�rom – f�lhangosan ism�telgetni kezdem magamban, h�tha az �l�sz� �rtelmet ad neki. R�d�bbenek, milyen sz�pen alliter�lnak egym�ssal. Azt�n kir�h�g�m magam a v�szesen irodalom�r�s gondolatom�rt.

M�g akkor is a kezemben marad a pap�r, amikor f�lh�zom a feh�r nadr�gomat �s a tegnapi bl�zomat, azt�n kis�t�lok a lak�sb�l. Miut�n lez�rom az ajt�t, els�llyesztem m�lyen a nadr�gzsebemben.

Csak s�t�lok egyet a v�rosban, hogy kicsit el�lmosodjak. Nem f�radtam ki ma el�gg�, tal�n nem dolgoztam eleget. Vagy sok volt a h�tv�ge. Igaz, szerda van.
Megyek p�r k�rt a parkban, esetleg les�t�lok a rakparthoz, addigra biztosan olyan �lmos leszek, hogy alig b�rom majd magamat hazavonszolni. Lehet, hogy el sem megyek addig. Mire le�rek a kij�rathoz, �lmos f�rads�g nehezedik r�m, azonnal visszafordulok a lak�sba, �s beb�jok az �gyamba. Eszembe sem fog jutni holmi r�zsasz�n cetli, �rtelmetlen �zenetekkel…

Amire ki�rek az utc�ra, m�g magam is elhiszem, hogy ez az igazs�g. Csak kimegyek egyet s�t�lni hajnal h�romkor, igen, egy�bk�nt is szoktam ilyet. H�t hogyne!

S�t�t van odakint. Nem eg�szen �jjeli s�t�ts�g, ink�bb f�lhom�lyba hajl� sz�rke �gbolt, amikor m�g a nap sugarai nem bukkantak f�l a h�zak t�v�ben, m�gis m�r valahonnan a f�ld al�l megcsillogtatj�k f�ny�ket. Az �t ment�n halv�nyan �gnek a l�mp�k. Vajon kiknek? – t�n�d�m el.
Minden, ami napk�zben tele van �lettel �s ny�zsg�ssel, most s�t�t, csendes �s �res. Csak �n vagyok, az egyre f�nyesed� �gbolt �s a hangtalan utca.
Hirtelen a t�volb�l meghallom egy elh�z� aut� robog�s�t, �s valahonnan messzir�l zene sz�r�dik ki. Olyan val�sz�n�tlennek t�nik ez az utc�k m�ly csendj�ben, hogy m�r-m�r azt hiszem, csup�n �n k�pzelem be �ket.
V�gigs�t�lok a Dorottya �ton, �s bel�legzem a hajnali p�r�s leveg�t. Sokkal tiszt�bb �s friss�t�bb, mint napk�zben.
Ahogy egyre lejjebb haladok a rakpart fel�, �rzem, ahogy az eg�sz testem �l�nkebb� v�lik. Az�rt j�ttem le, hogy el�lmosodjak, hogy felejtsek, hogy kiverjem a fejemb�l az �rtelmetlen gondolatokat. Ehelyett a l�baim szinte akarat n�lk�l hajtanak el�re, egyre s�r�bben �s er�teljesebben l�legzem, a sz�vem hevesen dobog, mik�zben furcsa adrenalinl�ket j�rja �t a testem.
De m�r egy cseppet sem b�nom. �gy �rzem, beleszerettem a hajnal r�zsasz�n var�zs�ba. Minden pillanata, ak�r egy szents�ges m�sodperc, amely k�zelebb visz a reggelhez. Nem akarom, hogy felkeljen a nap. M�g nem.
Le�l�k egy dombor� rakparti k�re, k�zvetlen�l a Duna mellett. Tekintetem a hull�mz�, l�ktet�, hom�lyosan csillog� v�zt�k�rre emelem. S�t�t foltk�nt l�tom benne vissza �nmagamat. Felemelek a f�ldr�l egy szil�nkos k�darabot �s belelend�tem a foly�ba. Figyelem, ahogy a zavaros v�zcseppek alaktalan, fekete szellemm� v�ltoztatj�k a k�pm�som.
Pont olyann�, amilyen bel�lr�l vagyok.

�n nem ezt akartam. Nem �gy akartam. Csak boldog szerettem volna lenni, mint mindenki ebben az egyetlen v�rosba zs�folt, hatalmas budapesti vil�gban. Karriert akartam, csal�dot, olyan �letet, amelyet irigyelni lehet. Ebb�l pedig �nz� m�don kihagytam mindenkit, aki valaha is szeretett. Ahelyett, hogy megkaptam volna a vil�got, elvesz�tettem mindent. Mind�ssze egyetlen zavaros eml�kk�pem maradt, a d�dnagymam�mr�l, a n�r�l, akire mindig is hasonl�tani akartam.

A nap m�r r�zsasz�n sugaraival j�tszadozik a v�zt�k�r tetej�n, amikor elerednek a k�nnyeim. Csendes forr�sk�nt potyognak bele a Dun�ba, hogy a h�v�s sodr�s elvigye �ket, valahova, messzire.

Sok�ig �l�k m�g �gy, egyed�l a f�jdalmasan nyugtat� csenddel. Gondolkoznom k�ne, v�gre megoldani azt a probl�m�t, ami mindig is tudattalanul s�lyk�nt f�gg�tt a lelkemen, de �gy �rzem, nem megy.
Azt�n zajt hallok a h�tam m�g�l. Nem akarok, nem merek megfordulni. Az egyre vil�gosod� v�zt�k�rre b�mulok a k�nnyf�tyol m�g�l, �s �szreveszem benne a v�llam f�l�tt egy f�rfi alakj�t. Velem egy id�snek t�nhet, tal�n p�r �vvel id�sebbnek. Feh�r inget �s fekete vasalt nadr�got visel, �s tart valamit a kez�ben. Egy pap�rzsebkend�t.
Megfordulok, �s csod�lkoz� tekintettel meredek hol r�, hol a pap�rzsebkend�re. Nem mond semmit, tov�bbra is egyenes karral ny�jtja fel�m. V�g�l kiveszem a kez�b�l, �s visszafordulok a Dun�hoz.

- Sokan nem tudnak hazudni a hajnalnak – sz�lal meg azt�n. Furcsa tekintettel meredek vissza r�.
- L�ttam, hogy r�g�ta itt vagy m�r – magyar�zza azt�n. – Nem te vagy az egyetlen, aki hajnalban kij�n ide. El sem hinn�d, mennyien vannak.
- Te ezt honnan tudod? – k�rdezem t�le, de nem kapok r� v�laszt.
- Ismered azt a mond�st, hogy soha ne k�ldj el olyan levelet, amit �jszaka �rt�l? Azt mondj�k, az �jjel az �szintes�g�. A s�t�ts�g leple alatt ny�ltabban felv�llalunk mindent: az �szinte �rzelmeinket, a d�h�t, a k�ts�gbeesetts�get, mindent. Mindez pedig sokkal igazabb a hajnalra. Hajnalban v�dtelenek vagyunk. Nem tudunk pajzsot tartani a lelk�nk el�, nem tudunk er�szakkal elnyomni magunkban semmit.
Tov�bbra is a hull�mz� v�zt�kr�t b�mulom, �s hallgatom, amit mond. Valahol �rtem, amir�l besz�l, valahol m�lyen tudom, mit akar velem k�z�lni, csak azt nem �rtem, mi�rt.
Nem tudom, ki �. De valami�rt nem is �rdekel.
- T�nyleg nem tudok tagadni a hajnal el�tt - mondom csendesen.
- Mi a baj?
V�ratlanul, k�l�n�sen �r a k�rd�se, m�gis furcsa meleg �rz�s j�rja �t a lelkem t�le.
Azt�n hirtelen r�d�bbenek, hogy csak arra v�rtam h�napok, tal�n �vek �ta, hogy valaki v�gre megk�rdezze ezt t�lem.
 - Otthagytam a csal�domat. Ap�mmal utolj�ra h�rom �ve besz�ltem, any�mmal f�l �ve. Fogalmam sincs, mi van a h�gommal. Mindez saj�t, nevets�ges, �nfej� d�nt�sem miatt van. �k semmir�l sem tehetnek – bukik ki bel�lem.
Nem sz�l semmit, csak b�lint. Mintha tudn�, hogy m�g folytatni akarom.
- Nincsenek bar�taim, csak felsz�nes munkakapcsolataim �s emberek, akik elt�rnek maguk k�r�l. Fogalmam sincs, kihez mehetn�k. Fogalmam sincs, kihez fordulhatn�k, amikor bajom van. Pr�b�lom elnyomni magamban ezt az eg�szet, �s �gy tenni, mintha semmi gond nem lenne. De ez hazugs�g.
Kimondva m�g jobban �t�rzem a gondolataim kegyetlen igazs�g�t. M�r nem �rtem, hogy siker�lhetett ezt ennyi ideig titkolnom magamban.
A f�rfi egy r�vid ideig csendben n�z r�m, azt�n ennyit mond:
- Nem �gy tervezted, ugye?
- Nem – v�laszolom r�viden.
- �s biztos vagy benne, hogy senkihez sem tudsz fordulni?
- Nem – v�laszolom �jra, azt�n jobban elt�n�d�m a k�rd�sen. Ha hazamenn�k, vajon kidobna a csal�dom? A csal�dom. Furcsa ezt mondani. �vek �ta nem gondoltam m�r �gy r�juk, �vek �ta nem gondoltam arra, hogy nekem van csal�dom. Csak �n voltam, egyed�l, minden n�lk�l.
Tudom, hogy any�m nem dobna ki. �s ap�m sem.
- Nincs merszem visszamenni hozz�juk. – Nem magyar�zom meg, kikr�l besz�lek pontosan, a f�rfi m�gis �rti.
- Pedig ez az egyetlen helyes d�nt�s, ami l�tezik. Azt mondod, te volt�l �nz�, te sz�m�zted �ket az �letedb�l. Viszont ett�l m�g ugyan�gy szerethetnek t�ged. Sohasem mondt�k, hogy hi�nyzol nekik?
- Es�lyt sem adtam r�, hogy mondhass�k – vallom be �szint�n.
�vatosan b�lint egyet.
- Tudod, n�ha egyszer�bb �lni a probl�m�inkon, �s fel�p�teni saj�t magunknak egy �lboldog �letet.
K�nnyen el tudjuk hitetni magunkkal, hogy minden a legnagyobb rendben, �s elnyomhatjuk a saj�t �rz�seinket, de ak�r meg is oldhatjuk a gondokat. Sokszor egyszer�bben is, mint sejten�nk.

Ez az utols� mondata, miel�tt otthagy engem. Ut�na akarok sz�lni, meg akarom tudni, ki � �s mi�rt seg�t nekem, de azt�n l�tom, hogy a Duna hull�mz� habja al�l felkel a nap.

�s v�gre a sz�vemben is.