Sziasztok!
Nem tudom kinek tűnt fel, kinek nem, a hétvégén nem írtam, aminek az volt az oka, hogy kint voltam a Hungaroringen a Magyar Nagydíjon. Csütörtökön a boxutcalátogatáson és autogramosztáson, pénteken két szabadedzésen, szombaton egy szabadedzésen és az időmérőn, vasárnap pedig a futamon vettem részt  és rettentően zseniálisan fantasztikus volt ez a hosszú hétvége. Én ugye hatalmas Forma-1-rajongó vagyok, így nem meglepő, hogy ennyire élveztem az egészet. A mai nap pedig, hát ez a futam, egyszerűen borzasztó jó volt, a négy év alatt, amióta járok Magyar Nagydíjra ez volt a legizgalmasabb, az egészet állva néztem végig a negyvenegy fokban és dudáltam, tapsoltam, lengettem a brazil zászlót, szóval most csak azt nem értem, hogy a fenébe nem kaptam én napszúrást :D Bár az igaz, hogy utána együltő helyemben lehúztam fél liter ice-teát és közben is megittam vagy két liter vizet. :D De csodás volt, ha tehetitek és szeretitek a Forma-1-et mindenképp látogassatok ki legalább egyszer a ringre, mert olyan élményeket szereztek majd ott, amiket TV-n keresztül lehetetlen. :)
Hosszabb élménybeszámolót szeretnék majd írni, nem tudom még mikor lesz rá időm. Addig is, mivel már negyedik éve koptatom a Hungaroring aszfaltját, illetve domboldalait csütörtöktől vasárnapig, sikerült tapasztalatokat szereznem a Magyar Nagydíjon várható eseményekről és törvényszerűségekről. Csináltam egy kis listát ezekről a dolgokról, amit bővebben olvashattok. :)

• Minden évben abban reménykedsz, hogy idén kevesebben lesznek, aztán sohasem.
• Mindig azt gondolod, hogy csütörtökön a kettő órakor való indulás elegendő, sőt tökéletes, hiszen senki sem olyan dilis, hogy egy órától a nyolcas kapu előtt várakozzon, egészen négyig, így pedig nagyon hamar be tudsz majd jutni a pályára. És tévedsz!
• Ha németet látsz, az részeg. (Nem, ez nem a németek ellen szól, én nagyon szeretem a németeket, de szeretnek italozni, na)
• Mindig azt hiszed, hogy jó helyen állsz/ülsz, innen aztán minden látsz, hallasz és átérzel majd, és hú és hű. Aztán mindig jön egy ötfős csoport, akik megdöntik az elképzeléseidet.
• Bármenyi réteg naptejet is kensz fel, és akárhogyan takarod el a tested, ha süt a nap, leégsz.
• A Hungaroringen soha nem vagy éhes. Csak szomjas, de az nagyon.
• Miután élet halál harcot vívtál a célegyenes menti dombon egy megfelelően meredek helyen lévő, fél méterszer két méteres placcért, valahogy elfelejtkezel arról, hogy van anyagcseréd, meg hogy a fenekedet tökéletesen sikerült elülnöd az alatt a négy óra alatt, amit az említett helyecskén töltöttél, meg sem moccanva.
• Hiába reménykedsz abban, hogy az M3-ason utazgatva Massáék merő véletlenségből belerongyolnak a kocsidba, nem fognak.
• Ha a pályán Ferrari-szerelésben látsz valakit, az vagy divatszurkoló, vagy Alonsos. A Massa-rajongók mindig viselnek valami megkülönböztető jelzést (Massa-feliratos sapka, brazil zászló), hogy elhatárolódjanak Alonsotól.
• Szomorú vagy, amikor beértél a pályára, mert a jegyedről leszakítottak egy fülecskét (aki esetleg nem tudja, a jegyek szélén letéphető részek vannak, rajtuk ilyen feliratokkal, hogy 26., 27., 28., amik ugye a dátumot jelzik, és ha belépsz a pályára, a jegyszedők letépnek egyet az adott napnak megfelelően). Aztán meghallod a Forma-1-es autókat, és már nem vagy szomorú.
• Majd meglátod a célegyenes menti dombon az embertömeget, és… igen, megint szomorú leszel. De odamész, és küzdesz egy helyért.
• Vasárnap a dombon nincs hely, mivel mindenki ott alszik szombat éjszaka kockás hálózsákban (más magyarázatot nem tudok arra, miért nincsen vasárnap ott soha hely, még korán sem, csak a domb legalján).
• A Hungaroring és a frufru nem jó párosítás. Főleg, ha még baseball sapkát is veszel fel.
• A pálya környéke tele van szöcskékkel, és bárhová lépsz, vagy hatvan ugrik belőlük kétszáz felé.
• Hazafelé menet mindig az a kocsisor halad, amiben nem te vagy.
• Vasárnap délután, amikor vége van a futamnak, és végighaladsz az üres, csendes, műanyagpalackokkal, eldobált füldugókkal és nejlonzacskókkal teli pályán, olyan nagyon nagyon szomorú vagy. Mert még egy évet kell várni arra, hogy mindent újra átélhess.

A hétvége zenéje:

ezt csak hatvanháromszor hallgattam meg napjában